Lélektenger

Mindannyian átvitorlázunk
az Élet tengerén.
Hol napfényes és boldog az utunk,
hol viharos és boldogtalan.
Időnként egyedül vagyunk,
a magánnyal vitorlázunk.
Időnként egymásra találunk,
a szerelemmel szárnyalunk.
Időnként kikötünk és megpihenünk,
miként a vitorlások a kikötőben.
Aztán újra kisüt a Nap,
átjárja lelkünket a Fény,
újult erővel, újra elindulunk s
folytatjuk utunkat lélektengerünkön …
míg egyszer végül mind visszatérünk,
végleg kikötünk és csillagokká válunk.
Onnan fentről,
éjszakánként,
annak ragyogunk,
kinek hiányzunk.
(Sheshna)